Egyedül nem megy

Ahogy a dal is mondja: Egyedül nem megy.

Sokan próbálkoznak azzal, hogy egyedül érjenek a csúcsra. Volt idő, amikor én magam is azt hittem, csak az van rendesen elintézve, megcsinálva, amit én végzek el. Ez duplán önámítás. Egyrészt senki nem tökéletes és senki nem érthet mindenhez. Másrészt, a saját időnket raboljuk, pazaroljuk akkor, ha nem tanulunk meg delegálni. Nekem nagyon nehéz volt belátni, megtanulni és alkalmazni ezt. Nyitott voltam mindenkire, mindenre, megbíztam az emberekben, de csak egy szintig. Onnantól falakat építettem és magányos farkasként haladtam az utamon. Olyan szilárd volt a célom, hogy azt hittem, az csak az enyém, az akadályokat egyedül kell leküzdenem. Rengeteg ismerősöm, volt, de mire a barátaimmá válhattak volna, kikoptattam őket. Mindezt azzal, hogy nem engedtem őket elég közel magamhoz.

Márpedig egyedül nem megy. Az ember nem véletlenül társas lény. Mindenkinek szüksége van társakra. Az élet bármely területét nézzük, mindenhol ott a társ. Az üzletben a munkatársak, mentorok. A magánéletünkben a párunk, szerelmünk, a családunk, a gyermekeink. Még az egyéni sportokban is szükség van társra, segítőre.

Gondolom, mindenki egyetért velem abban, hogy Pete Sampras kiváló teniszjátékos volt. Minden idők öt legjobb teniszezője közé sorolták, aki összesen 286 hétig vezette az ATP hivatalos világranglistáját. Hat egymást követő évet is világelsőként zárt. Szerintem nem kockáztatok sokat azzal, ha kijelentem, hogy mindent tud a teniszről. De egyedül neki sem sikerült volna. Neki is volt társa, edzője. Az egyéb tanácsadókról, segítőkről nem is beszélve.

Ahogy már írtam, egyedül senki nem lehet a legjobb. De akkor kiket válasszunk?

Nagyon gyakran találkozom azzal a hozzáállással, hogy a főnöknek kell a legjobbnak lennie és ha egy beosztott többet tud nála, akkor azzal elveszítheti a tekintélyét. De vajon milyen fejlődési lehetőség van így a cégben? Szerintem, aki saját magánál gyengébb tudású emberekkel veszi körül magát, az a törpék országát építi.

Meggyőződésem, hogy a jó vezető nem attól lesz jó, nem azért tisztelik majd a beosztottai, mert ő a legjobb. A kapitánynak vezetni kell tudni. Meghatározni a pontos célt, aztán kellően motiválni a csapatot, hogy elérhessék a célokat, majd pedig megfelelően jutalmazni a teljesítményt.

Egy mondás szerint az, hogy öt év múlva milyen életet élsz, milyen ember leszel annak a függvénye, hogy most milyen emberekkel veszed körül magad. Ezért én mindig arra törekszem, hogy olyan emberek vegyenek körül, akiktől tanulhatok, akik fejlődésre ösztönöznek. Én vezetőként a legjobb szakemberekkel akarok együtt dolgozni. Én az óriások birodalmára vágyom.

A siker egyik kulcsa, hogy minél több embernek segítesz megoldani a problémáját. Ez akkor megy igazán, ha odafigyelsz másokra, ha megérted a problémáikat.

Egy cipész attól lesz sikeres, ha sok embernek lesz képes megfelelő minőségben megjavítani a lábbelijét, azaz kielégíteni a szükségletét. Annak a fodrásznak lesz sok vendége, aki odafigyel rájuk és a személyiségükhöz legjobban illő frizurát készíti el a számukra. Segít a vendégnek azzal, hogy a jó frizura is erősítse az önbizalmát, magabiztosságát. Abba az étterembe fognak visszajárni az emberek ahol a szakács olyan ételeket tesz a tányérunkra, ami után mind a tíz ujjunkat megnyaljuk, ha a pincér azt érezteti velünk, hogy szívesen látott vendégek vagyunk. Kielégítik azt a szükségletünket, hogy figyelmesek, kedvesek legyenek velünk, és persze, hogy egy jót ehessünk. Természetesen az étterem is csak csapatmunkában megy jól. Mert egyedül nem megy.

Ez kiemelten igaz arra, hogy az életben egy pillanatra sem vagyunk egyedül. Van egy családunk, egy társunk! Ők azok, akik a legtöbbet segíthetnek a támogatásukkal, de akik mindent lerombolhatnak az ellenállásukkal. Nélkülük nem megy!! Gyakran találkozom azzal a problémával, hogy a párkapcsolatban lévők szeretik egymást, de a másik munkáját nem akarják vagy nem tudják, elfogadni. Ez olyankor szokott a leggyakrabban előfordulni, amikor valamelyik fél munkahelyet vált, esetleg vállalkozásba kezd Mivel egyedül nem megy, ezért az esetek nagy részében ennek az ellenállásnak aztán garantáltan kudarc lesz az eredménye.

De mi lehet akkor a megoldás? Kommunikáció és kompromisszum. Tapasztalatom szerint csak nagyon ritkán fordul az elő, hogy a felek leülnének és higgadtan megbeszélnék, hogy mi a baja a másiknak az új munkával, vállalkozással. Szinte majdnem mindig valamilyen félelem áll a dolgok mögött. Ezt tiszteletben kell tartani, el kell fogadni a másiktól és nem szabad győzködni őt az igazunkról.

A félelmet nem lehet észérvekkel legyőzni, csak tapasztalattal. Itt jut szerephez a kompromisszum. Annak idején, amikor elindultam a nagybetűs életben egyik napról a másikra otthagytam a tanult szakmámat és a médiában szabadúszó újságíróként kezdtem el dolgozni. Édesapám ebben nem támogatott, ő volt a legnagyobb ellendrukkerem. Nem akart ő rosszat nekem, csak féltett. Meg volt győződve róla, hogy ez nekem nem fog menni. Attól félt, hogy sokan fognak kihasználni, becsapni és emiatt eladósodom majd.

Kitaláltunk tehát egy kompromisszumos megoldást. Megbeszéltük, hogy mik lennének azok az eredmények, amik számára is megnyugtatóak és elfogadhatóak lennének. Megbeszéltük, hogy azokat az eredményeket milyen határidővel kell elérnem. Reális célokat és határidőket tűztünk ki. Kötöttünk egy megállapodást, miszerint a határidőig megpróbál a lehető legpozitívabban hozzáállni a munkámhoz. Én pedig azt vállaltam, ha a megbeszélt határidőre nem jönnek az eredmények, akkor abbahagyom az újságírást és visszamegyek az eredeti szakmámba dolgozni.

Az első négy hónapban egy sor nem sok, de annyi sem jelent meg a tollamból, pedig nagyon keményen dolgoztam, sok interjút készítettem. Persze ez azzal is együtt járt, hogy ez alatt a négy hónap alatt egy fillér bevételem sem volt. A felkészülés, az utazások (mivel akkor én nem a fővárosban laktam) az interjúalanyok meghívása (mindig valamelyik kávéházba ültünk be, ahol természetesen én fizettem mindent), a diktafon kazetták stb. pedig közben nagyon vitték a pénzemet.  Eléggé szenvedtem is a helyzettől, de apunak még nálam is nehezebb lehetett, hiszen egyszer sem hallottam tőle, hogy „Én megmondtam!”.

De aztán az ötödik hónapban megtört a jég. Az egyik országos magazinban megkaptam a címlaphoz tartozó nagyinterjút. Csak utólag tudtam meg, hogy édesapám a megjelenés napján a környék összes újságárusánál járt és az összes fellelhető példányt megvette, majd elküldte a rokonoknak. Nagyon büszke volt rám és ez azóta is megható emlék nekem. Egyedül nem lettem volna képes erre. Egyikünknek sem volt könnyű megtalálni és betartani a kompromisszumos megoldást, de megérte.

Ha úgy érzed, hogy a családod, a társad az egyik oka a sikertelenségednek, akkor lehet, hogy igazad van. De nem hibáztatni kell ezért Őket, hanem megérteni az érzéseiket, hogy aztán közösen megtaláljátok a megoldást. Ők szeretnek a legjobban Téged, biztos aggódnak érted. Még akkor is igaz ez, ha azt egészen másként teszik, mint ahogy Neked szükséged volna rá. Kommunikáljatok és keressétek meg a legjobb kompromisszumos megoldást. Mert egyedül nem megy!